"Johanna egy csoda – egy összehasonlíthatatlan gitárművésznő!"
EDOARDO BRENCI
(Az olaszországi Monte Castello di Vibioban található Teatro della Concordia igazgatója)
"Egy jelentős kulturális képviselő Oroszország centrumában - Jekatyerinburgban"
VLADIMIR MISHARIN
(Az Oroszországi Föderáció (SO) Színház Művészeti Tanácsa elnöke és a Dom Aktjora igazgatója)
Az osztrák gitárművésznő Johanna Beisteiner 1976-ban született. Első gitárleckéit kilenc évesen vette. Tizenhat évesen már a bécsi Zeneegyetemen tanult, ahol diplomát szerzett és doktorált. Nemzetközi szinten is aktív szólista, stílusát innováció és sokoldalúság jellemzi:
1998 óta Johanna magyar zeneszerzőt, Gulya Róbertet, új darabok megírására inspirálja, egyebek között egy Versenymű gitárra és zenekarra, amelynek ősbemutatójára 2009-ben Budapesten került sor a Budapesti Szimfonikus Zenekarral (vezényelt: Drahos Béla). Az együttműködésből az argentín tangó táncos Rafael Ramirezzel készült Gulya Milonguero és a Múzsa című zenéjéhez videóklipp,melyben a gitárművésznő is táncol.
Johanna Beisteiner részletesen foglalkozik az orosz kultúrával, újraértelmezi Eduard Shafransky zenéjét.
A művésznő két játékfilm zenéjében is közreműködött: Truce (USA 2004) és S.O.S. Szerelem! (HU 2006). Változatos munkáját méltányolva: 2008-ban Olaszországban megkapta a 200 éves Teatro della Concordia kristálytrófeát.
Johanna Beisteiner
Paulino Bernabé által készített, klasszikus spanyol koncertgitáron játszik. Lemezei a GRAMY Records gondozásában kerülnek kiadásra. Gulya Róbert művei a svájci Éditions BIM gondozásában jelennek meg. A gitárművésznő repertoárjában minden stílust megtalálunk, a reneszánsztól napjainkig (például Albéniz, Bach, Carulli, Diabelli, Donizetti, Dowland, Giuliani, Granados, Gulya, Händel, Johnson, Legnani, Llobet, Mertz, Paganini, Piazzolla, Pujol, Rodrigo, Schubert, Shafransky, Sor, Tárrega, Villa-Lobos, Verdi, Vivaldi, Weber, …)..
LEGFONTOSABB KONCERTEK, PROJEKTEK ÉS MÉDIA MEGJELENÉSEK (2000 - 2009):
2009:
A Versenymű gitárra és zenekarra (zeneszerő: Gulya Róbert) ősbemutatója (Budapesti Szimfonikus Zenekar, vezényel: Drahos Béla; Budapesti Hubay Jenő Zeneiskola Nagyterme). A koncertről DVD felvétel készült, mely kiadásra került a Gramy Records gondozásában.
Az Alanya régi negyedei és A tenger énekei (zeneszerő: Eduard Shafransky) ősbemutató a Bravo kulturális fesztiválon Jekatyerinburgban (Dom Aktjora). Az Oroszországi Föderáció színház művészeti tanácsa cikket írt a fesztivál krónikájában: “A gitár emberibbé tesz bennünket”
Szólókoncert a Kulturális Palotában Polevskoiban (Oroszország). A Dialog folyóirat cikket írt a koncertről: “Gyönyörű zenei hangok”
Zenei intermezzo a kiállitás megnyitásánál a deutschlandsbergi Várban (Ausztria): Jakob Wibmer (biedermeier festő) és Hortensia (kortársi osztrák művésznő).
2008:
Tango videóklipp A Milonguero és a Múzsa (koreográfia: Rafael Ramirez, zene: Robert Gulya; Budapesti Szimfonikus Zenekar, vezényel: Török Géza). Ebben a klipben a gitárművésznő is táncol partnerével, Rafael Ramirezzel.
Ünnepi koncert a Teatro della Concordia alapítása 200. évfodulóján (Olaszország). Az olasz RAI televíziócsatorna felvételt készít az ünnepségről. A koncert alkalmából Johanna Beisteiner 200 éves Teatro della Concordia kristálytrófeát kapott. Cikk 1 Cikk 2
A Ejszaka Granadában és Gondolatok egy Caravaggio képéről – Lanton játszó fiú (zeneszerő: Eduard Shafransky) ősbemutatóik a jekatyerinburgi Dom Aktjoraban (Oroszország).
Az Égbolt Prelüd (zeneszerő: Gulya Róbert) ősbemutatóik a Teatro della Concordia-ban (Monte Castello di Vibio, Olaszország).
2006:
Virtuosi italiani della chitarra romantica, CD, válogatás N. Paganini, M. Giuliani, F. Carulli és L. Legnani műveiből (Gramy Records GR-070).
A Capriccio gitárra és zongorára (zeneszerző: Gulya Róbert) ősbemutatója a Teatro della Concordia-ban, Olaszország, (zongora: Mazalin Wanda).
Szólókoncert a Centro Asturiano-ban (Madrid, Spanyolország).
Szólókoncert a Múzeumok Hosszú Éjszakáján a Thürnthal kastélyban (Ausztria).
Szólókoncert a Kultúrák találkozása Központban (Baden bei Wien, Ausztria).
Doktori Disszertáció Műzene a műkorcsolyázásban, szinkronúszásban és ritmikus sportgimnasztikában;Az amerikai szakfolyóirat Aquatic Artist a következőket írta: „Johanna Beisteiner fontos eredményeket ért el a szinkronúszáshoz kapcsolódó zenei előadásmód művészeti stílusaiban ... Ez a 449 oldalas könyv egy nagy volumenű vállalkozás.” (Bert Hubbard cikke, New Jersey, 2006. júniusban)
2004:
A Truce című játékfilm filmzenéje (USA 2004; rendező: Matthew Marconi, zene: Gulya Róbert).
Between present and past, CD, válogatás A. Vivaldi, J. S. Bach és Gulya Róbert műveiből (Budapesti Szimfonikus Zenekar; vezényel: Drahos Béla, Héja Domonkos; zongorán közreműködik: Wanda Mazalin); Gramy Records GR-052.
Előadás a budapesti Mini fesztivál magyar est című nemzetközi zenei fesztiválon.
A Requiemgitárra (zeneszerző: Eduard Schafransky) ősbemutatója a Szent Blasius templomban (Paudorf, Ausztria).
2003:
Karácsonyi koncert a Teatro della Concordia-ban (Olaszország). Az olasz RAI televíziócsatorna a következőképpen kommentálta a koncertet: „A monte castello-i Teatro della Concordia karácsonyi koncertjén hatalmas sikert aratott Johanna Beisteiner, a tehetséges klasszikus gitárművész, aki ezzel elfoglalta helyét az európai művészek között.“
Szólókoncert a németországi Hiddensee-ben található Gerhart-Hauptmann-Haus-ban.
2002:
Salon, CD, zene: F. Schubert, C. M. v. Weber, F. Sor és A. Diabelli (Gulya Róbert, zongora); Gramy Records GR-036.
Dance Fantasy, CD, zene: I. Albéniz, A. Piazzolla, F. Tárrega, Gulya R.és A. Barrios; Gramy Records GR-029.
Olaszországi bemutatkozás a Teatro della Concordia-ban (Monte Castello di Vibio), a színház restaurált történelmi függönyének átadásán.
Németországi bemutatkozás egy jótékony koncerten a Hohenschönhausen kastély helyreállítása javára Berlinben.
2000:
A Tündér-Tánc (zeneszerző: Gulya Róbert) ősbemutatója a bécsújhelyi Bernardi-teremben (Ausztria).
Előadás az Új magyar művek hangversenyciklusa című koncertsorozatban a budapesti Fészek Müvészklubban. A koncertet a Bartók Rádió közvetítette .
Szólókoncert az eisenstadt-i Eszterházy kastélyban (Ausztria).
Apa és fia - a klasszikus gitárkészítés mesterei
Paulino Bernabé Madridban született 1932-ben. A híres spanyol gitáros és zeneszerző, Francisco Tárrega tanítványától Daniel Forteatól vett zeneórákat, majd kitanulta a klasszikus gitár készítésének művészetét 1696-ben megnyitotta saját műhelyét José Ramireznél, és hamarosan olyan hírnévre tett szert, hogy 1974-ben aranyéremmel díjazták a müncheni Nemzetközi Iparos Kiállításon. A korai '80-as évektől a mester együtt dolgozott 1960-ban született fiával, Paulinoval, aki legjobb és leghűségesebb tanítványa volt. Apa és fia új dimenziókat nyitottak a klasszikus gitárkészítésben: kifejlesztettek egy egyedülálló merevítő rendszert gitárjaik belsejéhez, nagyon különleges fák felhasználásával. A fedélhez lucfenyőt és cédrust, a hátlaphoz és a bordákhoz jacarandát használtak, de ezen kívül az öreg juharfa, körte és kámforfa is megtalálható a beépített anyagok között. A rendkívül alapos kidolgozás egyedi hangzást adott gitárjaiknak. Számos kiváló zenész kedveli hangszereik színes, édes hangzását, a szokatlan hangerejét és kitűnő zengését.